Elfeledett devizások

Bár a század elején járunk, de így is kijelenthető, hogy az egykori devizahitelesek e század egyik legnagyobb kárvallottjai.

Azt most nem kezdeném el elemezni, hogy ez vajon egy előre eltervezett pénzügyi kifosztás volt-e, vagy csak egy kevésbé átgondolt veszélyes pénzügyi termék?!

Mindenkinek van ezzel kapcsolatban elgondolása.

Az viszont tény, hogy ennek csak Magyarországon több százezer kárvallottja van.
A probléma a 2008-as válsággal következett be, amikor is a forint, mind a svájci frankhoz, mind pedig az euróhoz képest mélyrepülésbe került.

A devizában nyilvántartott hitelek törlesztőrészlete így olyan nagy mértékben megnövekedett, hogy az adósok nagy százaléka azt már nem tudta fizetni.

A problémának ez csak az egyik, és valószínűleg a kisebbik része volt.

A külföldi devizában való, állítólagos nyilvántartása miatt a tartozások mértéke is jelentősen megnövekedett. Gyakran találkoztunk olyan üggyel, ahol a felvett 10 millióból az adós már nyolcat visszafizetett és így már nem tartozott „csak”18 millióval.

Megdöbbentő, hogy hány magyar ember esett ebbe a csapdába és mekkora károkat okozott ez összességében.
A törvényi forintosítás későn jött, és nem hozott igazi megoldást az adósok számára.

Számtalan tönkre ment élet, számtalan elárverezett ingatlan.

Már 15 éve, hogy bekövetkezett ez. Nagyon megy az idő.

Mégis még több tízezer olyan adós van a mai napig, akinek devizás hitel miatt vonják a fizetését, vagy akik ilyen hiteltartozás elől menekültek külföldre.

A bankokba vetett hit is jelentősen sérült, kiszámíthatatlan károkat okozva a magyar gazdaságnak is. Manapság ritkán hallani róluk.

Időnként egy-egy Uniós ítéletre várva újra napirendre kerül pár napra, majd újra a feledés homályába veszik.

Lesz-e valaha igazság az ügyben?

Helyre állítható-e bármi ennyi idő után?

Remélem. De szkeptikus vagyok e körben.

Mi azonban veletek vagyunk!